Hihetetlen, de igaz: sörben fürödhetsz a Szecskában

A következő cikket a szeretlekmagyarország.hu szerkesztőségétől olvashatják. A Beerspa vagyis Sörfürdő szolgáltatását vehetik igénybe a Széchenyi Gyógyfürdőben. Már örömmel jelenthetjük be, hogy nem szükséges a fürdőbe is jegyet váltani a sörfürdőzés kipróbálásához mivel annak megváltása nélkül is foglalhatnak időpontot leendő vendégeink.

“A fa dézsákat a Széchenyiben található ásványvízzel töltjük fel, amely tulajdonképp egy szűrt termál víz. A vizet minden vendég után cseréljük – azért is választottunk egy fürdőt helyszínül, mert olyan víz kapacitás ami a dézsák gyors feltöltéséhez kell, csak egy nagyobb fürdőben található meg” – mondta Szarvas Olivér, a BeerSpa egyik tagja, aki Deák Ágnessel valósította meg és üzemelteti a sörfürdőt.

 

A dézsákba  komló, maláta, élesztő és egy kellemes illatú fürdősó kerül így a fürdézés egy relaxáló spa kezeléshez hasonló élményt nyújt. Amelyhez még korlátlan sörfogyasztás is tartozik.

A fürdőzés jótékonyan hat az izmokra, idegrendszerre és stresszűző hatása sem mellékes. Egy 45 perces alkalom után frissen és kellemesen relaxált állapotban távozhatunk.

Ha nyitott vagy az újdonságokra és maradandó élményre vágysz, látogasd meg te is a BeerSpat.

forrás:https://www.szeretlekmagyarorszag.hu/hihetetlen-de-igaz-sorben-furodhetsz-a-szecskaban/